Hogyan edz rendszeresen, ha elfoglalt vagy? + SzupeRmami FreeTRAINING

Kedves SzupeRmamik!

Elhiszitek nekem, hogy korábban azt gondoltam, gyermek mellett nem lesz időm edzeni? Aztán, amikor megérkezett a második Babácskánk, úgy véltem, no, itt a vége a dalnak, innentől tutira csak akkor fogok mozogni, ha valaki vigyáz a Csemetékre? Ez azonban nem működött. Egy fontos dolog hiányzott, ami minden testmozgás sikerének a kulcsa: a rendszeresség. hiszen nem várhattam el senkitől, hogy heti 5-ször (de ha csak háromszor, már az is sok) itt üldögéljen és kirakózzon, rajzoljon, meséljen, amíg én gyúrom magam. Egyszer-egyszer oké, de napi szinten ez ilyen formában nem működött. Annyiszor fordul elő így is az élet apró-cseprő dolgai miatt, hogy az ember lányának segítséget kell kérnie. Hagyjuk meg ezt a valóban fontos dolgok elintézéséhez. Mára már tudom, két Gyerkőccel is lehet futni. (Hárommal még nem tudok, de ígérem, ki fogom kísérletezni ezt is. 😉 )

Sokáig azt sem gondoltam, hogy napi 15-30 perc is elég a tartós és tényleges eredményhez. Azonban – nem lévén más választásom – elhatároztam, hogy adok a rövid tréningeknek is egy esélyt. És működik! Komolyan mondom. Mondhatjátok, hogy de futok mellette, de spinningelek mellette. És ez igaz. Azonban a futás és a Spinning, bár mindegyik fantasztikus, igen hatékony edzésforma, nem minidig vannak jelen az életemben. Ha rossz idő van, nem futok. Ha betegek a Kicsik nem viszem ki őket futni. Egy szó, mint száz, ami tutira mindig belefér, az a rövid, intenzív edzés itthon. Hol a nappaliban, hol az előszobában, ahol éppen van hely. És bár mára már szép kis itthoni “edzőtermem” van, ami alatt ne helyet, hanem eszközöket értsetek, a kezdet kezdetén csak és kizárólag a saját testsúlyom volt. És egy pokróc. Ezek pedig éppen elegek voltak ahhoz, hogy rájöjjek, nem kell túlspirálozni a dolgokat. Nyilván ideális az lenne, ha el tudnék járni edzőterembe rendszeresen, heti három alkalommal. De mivel ez most nem megoldható, kihozom a maximumot a lehetőségeimből.

És szeretném az eddig felhalmozott tudásomat Veled is megosztani, kedves SzupeRmami! Azt szeretném, ha Te is megtapasztalnád, mennyire szuper érzés, hogy újra magabiztos vagy, hogy érezd, mennyire fantasztikus, amikor ébredezeik a Család és Te már edzettél, itthon vagy és bármikor számíthatnak rád. Ezek nagyon fontos dolgok. Egy dolgos nő, egy anya, egy elfoglalt lány esetében a legfontosabbak. Letudni a tréninget még munka előtt. Vagy egyből hazaérve. Tanulás előtt vagy akár alatt, egy szünetelés közben. Leírhatatlan biztonság és magabiztosság, hiszen tudod, nem kell tartanod a hétköznapok meglepetéseitől, minden csak rajtad múlik.

Ez lesz a SzupeRmami TORNATEREM. Intenzív, rövid, változatos, minimális eszközigényű edzések, edzéstervek sora, hetente frissülő tréningekkel. Ha tetszik, ha érdekel, ha Te is szeretnéd átérezni, amit már sokan megtapasztalhattunk a SzupeRmamik virtuális közösségében, akkor érdeklődj itt. 🙂

Most pedig állj neki és eddz akkor és ott, ahol és amikor Neked megfelel!

 

Recommended Posts

Leave a Comment