SzupeRmami SÉF: Édes, mézes, egészséges, avagy Fitt Mézeskalács

mézes1 Kedves SzupeRmamik!

Ahogy közeleg az Ünnep, az ember Lányának egyszerűen muszáj mézeskalácsot sütni. Ha vannak körülöttünk Gyerekek, a munka még sokkal élvezetesebb lehet, hiszen még a kisebbek is boldogan szaggatják, díszítik az illatos süteményeket. A boldogság pedig leírhatatlan, amikor saját kezük munkáját majszolhatják vagy kínálhatják Nagyszüleiknek, barátaiknak.

Minden Édesanya vágya, hogy egészséges ételek kerüljenek az asztalra még ünnepnapokon is. Éppen ezért – nem, mintha a hagyományos mézeskalács mértékletes fogyasztásával lenne bármilyen problémám ünnepnapon – az évek során elkezdtem kikísérletezni egy még egészségesebb verziót. És mostanra megszületett a végleges recept, amellyel dolgozni nem nehéz és az eredmény legalább olyan finom, mint a gyermekkorunkból ismert és szeretett verzió.

A hozzávalók:

200 g darált mandula, 200 g mandulaliszt, 70 g nyírfacukor/eritrit/kókuszvirágcukor (kinek melyik a szimpatikusabb), 200 g méz (ezt meghagytam, hiszen ez a lényeg és ne felejtsük el, hogy a méz mennyire egészséges), fahéj ízlés szerint (én 1,5 teáskanálnyit tettem a sütihez), 1 teáskanál szódabikarbóna, 20 g zabpehelyliszt, gesztenyeliszt a tészta gyúrása közben a kívánt állag eléréséig (lásd elkészítés), 2 tojás, 1 csipet só

Elkészítés:mézes2

Összekeverem a tojást a mézzel, a választott cukorhelyettesítővel. Egy másik edényben összeöntöm a zabpehely lisztet, a darált mandulát és a mandulalisztet, majd szépen összeforgatom villával a száraz hozzávalókat a mézes-tojásos masszával. Elkezdem összegyúrni és fokozatosan annyi gesztenye lisztet adagolok hozzá, amennyire szükség van ahhoz, hogy a tészta kemény, nyújtható legyen. Ha nincs otthon, vagy éppen sajnáljuk a gesztenyelisztet, ez a keményítés végezhető zabpehely liszttel is. Egy éjszakát pihentetem hűvös helyen.

Amint kipihente magát a tészta, következhet a kinyújtás, ami a hagyományostól picit eltérő. Lisztezett deszkán két folpack között nyújtom, mert ez a tészta a hagyományosnál kicsikét ragaszkodóbb. Ezt követően kiszaggatom és előmelegített sütőben “lassú tűzön”, 150 fokon sütöm készre. A tészta kicsivel tovább sül, mint hagyományos társa. Nem érdemes magas hőfokon sütni, mert a teteje berepedezhet.

Díszíthetjük a megszokott módon tojásfehérjével elkevert porállagú xilittel.

Jó étvágyat hozzá! 🙂

#fitt #mézeskalács #paleomézeskalács #pegánsüti

Recommended Posts

Leave a Comment